Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Taboo Charming Mother

2009.10.20

A kezdő képsorok alapján azt hihetnénk, hogy az Amamiya család tagjai a hétköznapi japánok életét élik. Ez a megállapítás igaz is, ha csak a családfőre gondolunk. Yosuke, a férj egy vállalatnál gürcöl, korán kel, későn fekszik, gyakran részegen tér haza a céges rendezvényekről. Egy évvel ezelőtt nősült újra. Feleségét, a fiatal és gyönyörű Misako-t csúnyán elhanyagolja. A friss házasok szinte csak reggel és este találkoznak egymással. Yosuke már két hónapja nem teljesítette kötelességét a hitvesi ágyban, folytonos kimerültségre hivatkozva. Fia, a kamasz Kazuhiko látszólag nehezen birkózik meg azzal, hogy apja újraházasodott. Sokszor még köszönésre sem méltatja mostoha anyját. Az ifjú ara a japán háziasszonyok unalmas életét éli. Főz, mos, takarít, próbál kedves lenni fogadott fiához, Kazuhiko-hoz és türelmes lenni a férjéhez.

A történet hentai része egy különös telefonnal indul. A napközben magára hagyott Misako-t egy perverz kezdi el zaklatni. A hívások nem akarnak szűnni, sőt, egyik nap egy szex-játékszert tartalmazó csomagot is kap zaklatójától a fiatal nő. Misako próbál szólni a dologról a férjének, de nem sikerül. Mikor a kiszolgáltatott háziasszony lelki mélypontra kerül, a telefonos perverz ördögi alkut ajánl neki: egyszeri engedelmességért cserébe abbahagyja a zaklatást. A szabadulni akaró Misako beleegyezik a dologba, nem sejti azonban, hogy ez az egész csak a vég kezdete volt számára. Innentől nincs megállás a lejtőn. A könnyen befolyásolható asszony engedelmes rabszolgájává válik a zaklatónak. Az egészet súlyosbítja, hogy egyik nap Kazuhiko rajtakapja mostoha anyját a dolgon. Vajon mit fog tenni a fiú? Van kiút ebből a pokolból, vagy még ennél mélyebbre is lehet süllyedni?

A történet szempontjából érdekes és nem gyakori megoldás ebben a műfajban, hogy a főszereplőnő lelki vívódásait és jellemtorzulását Misako belső hangja segítségével követhetjük nyomon. Szinte narrátorként kommentálja az eseményeket végig.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< December / 2017 >>