Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Witchblade boszorkánykatana

2009.10.20

Ahogyan a nyugati és keleti kultúra látványos darabokat tép ki egymásból és tesz magáévá az évek során a súlyos sérülések árnyékában sokszor alig fedezzük fel a kisebb vágásokat amik talán kevésbé fájnak, de ugyanúgy véreznek. Sokszor kifejeztem már azon véleményemet, hogy 2005 után csak nagyon nyögvenyelősen születtek maradandó anime darabok és egyáltalán olyanok amiket feltétel nélkül be tudtam fogadni.

Kevés élőszereplős sorozat maradt meg bennem (szerencsére) fiatalabb koromból. Azt a kevést ami mégis, nagyon megjegyeztem. Ezek egyike volt a kereskedelmi adókon futott Boszorkánykard ami az urbán fantasyk sivár és néptelen stílusát töltötte meg élettel. Ott egy egyedülálló rendőrnő tesz szert (vagy éppen hogy őt szerzi meg) egy különös hatalmú ereklye, amely nyomokban felfedezhetően végigkísérte az emberiséget és annak nevezetes női alakjait. A boszorkánykard egy varázserejű karpánt, ami önálló tudattal rendelkezik és hatalmas tulajdonképpen végtelen. A brutális gyilkosságok és természetfeletti bűnözők után nyomozó rendőrnő kezében különösen erős fegyverré vált ez az eszköz, aminek ereje az életet és halált elválasztó fátyol olyan könnyedén vág keresztül mint a téridő szövedékén vagy egy pokolból szabadult démonivadékot.

A fenteikből talán sejthető, hogy a Spawn-Darkness képregényes vonalon mozgó történet mennyire hálás táptalaja lehet egy olyan "szupernaturális" durvulásra hajlamos stílusnak, mint az anime és így az is belátható, hogyha ezzel nemigen kezd egy sorozat semmit, akkor igen nagy csalódást is tud okozni. A TOP COW stúdió úgy döntött, hogy nem az eredeti történetet meséli el és aktualizálja kissé a keleti mentalitásra, hanem átkosabb hagyományainak megfelelően teletűzdeli az eredeti koncepciótól (fájóan) idegen elemekkel és előrelöki az egészet néhány évtizeddel a jövőbe a történetet is, hogy még kevesebb kapcsolódási pontunk lehessen vele.

Nem vagyok ellene a jobbféle újraértelmezéseknek vagy igényes rebootoknak éss a fentiek miatt nem is lett volna feltétlen kötelező a Witchbladenek egy rossz sorozatnak lennie, hiszen alapvetően nem is az. Nehezen megyek el azonban amellett, hogy a boszorkánykard eredetéről alig, szinte semmi információt nem tudunk meg a sorozatban és nem is tűnik úgy, hogy bárkit is különösebben érdekelne a szereplők közül, pedig a ráfordított kutatásba két japán óriásvállalat is meg-megrendül és életek mennek tönkre. Mégis az fáj legjobban, hogy a koncepció képességeit, mint a varázstárgyét, részeken keresztül unalomig ismert robotok legyőzésére használják fel és komolyan átverve érezheti magát még az is, aki nosztalgikus érdeklődéssel viseltet a boszorkánykard történetének minden fejezete iránt.

Így a sorozatba való belerázódás éppolyan nehézkes mint pl. a Giglamesh esetében volt, azzal a különbséggel, hogy itt legalább az első tíz részt meg kell nézni, hogy ha az ember kedvet akar kapni a végignézésre és nem hiszem, hogy sokaknak van annyi türelme, hogy megelőlegezzenek huszonakárhány részt egy ismeretlen történetnek (a hardcore anime rajongók persze kivételek ez alól). A "próbaidő" leteltével azonban élvezni és értékelni is fogjuk tudni már a történet japános továbbgondolását ebben a cyberpunkos, apokaliptikus környezetben. A történet főmotívuma, a családi kötelékek és az anyai érzések bár elsőre nagyon idegennek hatnak, idővel vállalható vezérfonallá növik ki magukat a történetben.

Erre szüksége is van, hiszen a fókusz igen gyakran el-elkalandozik és azon vesszük észre magunkat, hogy féltucat ismeretlen szereplő graszál a képernyőn és a másik féltucatra utal egy elejtett félmondattal. A legnagyobb baj talán, hogy a főszereplőkön kívül kevés érzelmi kötődésünk alakulhat ki bárkivel is, hiszen a középszerű animék dramaturgiájából következően mindenki akiről a nevén kívül többet megjegyzünk hamarosan véres és borzalmas halált kell haljon. A félreértések elkerülése végett így is tesz, amit még az első alkalommal katarzisként is megélhetünk, de a második, harmadik és sokadik esetben szinte vígjátékszerű elemnek érzünk.

Persze ha valakinek nem igénye a jellemrajz vagy a karakterek (akik között azért akad szórakoztató, ha szimpatikus nem is) akkor élvezkedhet a túlexponált harci jelenetek animációjában. Ez kivételesen pozitív érdem, hiszen a Claymore sorozathoz hasonlóan részenként legalább kétszer brutális, démoni külsőt felöltött dús keblű tinilányok fogkák testükből kinőtt pengékkel mészárolni egymást vagy az ellenük küldött robotokat. A balsorsú X-Conok ,I-Weapon egységek, a Neogene Sisterek és a Boszorkánykard hordozója közötti összecsapások mind-mind egyedi, külön megrajzolt harcok ami öröm a szemnek és az akció rajongóknak minden igényét kielégíthetik e téren. A hangok és zenék rendben is lennének, ha lenne valami közük a látott eseményekhez, de egy-két betétdal fájóan nem passzol a sorozat tónusához. Elég csak a (szerintem) rosszul sikerült opening-et megtekinteni, de igazából ez még mindig jól eltaláltnak tűnik a második fajta op-hoz, amit a tizennegyedik rész utáni váltás után fogunk kínos csendbe áttekerni.

Bár kicsit (nagyon) kritikusnak hathatott mindez, véleményem parazsát némi csalódottság izzította. Megcsaltnak éreztem azt a nosztalgiát, ami egyáltalán a sorozat iránt felkeltette az érdeklődésemet és végignézésére sarkallt. Való igaz, hogy a végére felgyorsuló események és igazán vállalható befejezés szinte beszippantja az embert, de az első részek nehézkessége miatt nem az a mű, amit másodszor végignézne bárki is. Az eredeti Boszorkánykard koncepcióhoz sajnos nem tesz hozzá sokat, de legalább kérdéseket feltesz vele kapcsolatban, amire azonban a franchise kihaltsága okán és a sorozat rossz szereplése végett nem sok esély marad ész urban fantasy sorozatok pusztájába kiáltott szóként enyészik el. Kár érte.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>